Ő is volt itt egy kis ideig.

Még mindig van a halból. Már nem eszi, csak rakosgatja ide-oda a fészekben, de nem engedi át a testvérének, aki ott sipákol a közelben. Közben ő is kiült a faágra, de amikor a testvére odament a halmaradékhoz, azonnal visszaugrott ő is, és elzavarta a tesót.

Itt van a két gyerek, és jön a papa is.

Hozott egy elég nagy halat az éhes gyerekeinek.


Enyém a hal.

Próbálkozott a másik kis sas is, hátha tud szerezni a halból, de a testvére elzavarta őt.

Reggel elment, de most visszajött.

A másik gyereket nem lehet látni ugyan, de ő is ott lehet valahol a közelben, mert "beszélgetnek", válaszolgatnak egymásnak.

Elállt az eső. Kéri a kaját a kis sas.

Lehet, hogy dühös? Szét ne szedd már a fészket te gyerek!

esik az eső rendesen.

Most meg gondolom a vacsoráért kiabál.

Nagyon várja a reggelit ez a kis sasgyerek.

Jó reggelt kis sas! Itt aludtál?

Napközben nem láttam őket, igaz nem is gyakran néztem rá a kamerára, de nyitva volt hagyva. Most is csak a sipákolásra figyeltem fel.Megjött az egyik gyerek.

Papa hozott valami kis kaját, de nem halat. Úgy látszik megint szűken van kaja. A másik gyerek is jött, de ő mindjárt el is ment.

A gyerek elment, és jött a mama.

Nagy sipákolással visszajött a kis sas, a mama meg inkább odébbállt.

Szívesen mindent Örülök, hogy értetted, amit írtam.
Azt meg én értem nagyon is, hogy az elesettek és a gyengék könnyebben elérnek a szívedig... Dettó...

Itt volt mind a két gyerek, és éktelenül sipákoltak. Az egyik őrzött egy haldarabot, amit aztán meg is evett amikor a testvére elment.

Nagyon szépen köszönöm Hajnalmadár amit írtál, és a képeket is a két fiókáról a fészekben. Egy cseppet sem érthetetlen amit írtál, nagyon is értem!
Valóban nagyon megszerettem azt a kicsi sast. Iszonyúan aggódtam érte, féltettem őt annak idején amikor kicsi volt, és annyi bántásban, és ezzel egyenes arányban kevés kajában részesült. Nagy harcos volt az a kis madár, hiszen már mindannyian attól féltünk, hogy éhen fog halni, de ő túlélte azt a nagyon nehéz időszakot.
Tudod, az érzések csak úgy jönnek, nem az akaratomtól függően, de az elesettek, gyengék, támogatásra szorulók mindig hamarabb érik el a szívemet mint az erősebbek.
Aztán amikor kiesett a fészekből, akkor kezdődött elölről a félelem, aggódás, hogy vajon életben maradt-e, és ha igen, mi lesz vele.
Nagyon köszönöm Neked, hogy időt, energiát ráfordítva mindig hoztad nekünk a híreket.

Most eszik, de evés közben is tud ordítani.

Mindkét sasfióka ott van a fészekben!

Én meg Sipogi óta nem mertem ennyire megszeretni egyik sasfiókát sem... Ezt a fészket is alig néztem, mikor olvastam, mennyire bántja egyik fióka a másikat. Nem akartam kiborulni. De az jó, hogy te meg merted szeretni, azért is örültem, mikor végre visszajött a fészekbe és láthattad. Tudom, hogy mindenki figyelte őket és drukkolt nekik, de te emlegetted nemegyszer, hogy mennyire szereted a kicsit, azért írom ezt most külön neked. Szerintem meg ilyenkor sokszor hajba kap az ember szíve meg az esze, mert hiába tudjuk, hogy ez a természet rendje, és hogy nem szabad haragudni a nagyobbra, azért az ember nem tud kicsit nem haragudni magában... Szerintem nem baj, hogy ezt érezted, annyi talán elég, ha az ember az eszével tudja, mi a helyes. Szóval ne szégyelld az érzéseidet.
Na, remélem, most már épp elég érthetetlen lett, amit írtam...

Köszönöm szépen Hajnalmadár.
Korábban, amikor még együtt a fészekben voltak, de már nem volt köztük olyan szemmel látható méretkülönbség, akkor én is a farktollukról tudtam megkülönböztetni őket, mert a kicsinek (Vilnisnek) rövidebb volt a farktolla mint a testvérének, de azt hittem, hogy a korkülönbség miatt rövidebb még az övé. Tényleg kicsit cikk-cakkosnak is tűnt, de azt nem tudtam, hogy a nagyobbik a farkát is megrágcsálta. Ezek szerint nem csak a kis fejét tépte meg sokszor szegénykének.
Akkoriban a szívem majd megszakadt a kicsiért, és nagyon a szívembe lopta magát ez a kis harcos, aki annyit küzdött az életben maradásért. Úgy szeretem ezt a kis sast, mint ahogy Sipoginkat szerettük. Most már persze a testvérét (Robist) is szeretem, de a kezdetekben haragudtam rá, amikor mindig bántotta, félelemben tartotta a kicsit. Persze tudom, hogy minden az életben maradásról szólt.


Papi meghozta a reggelit. Közben valahol nagyon sipákol a másik gyerek is.

Nagyon szép valóban!!!köszi!

Egy hajnali kép a kicsiről. Távolról hallatszik egy sas kiáltozása, ő is kiabál, felelgetnek egymásnak, közben a távolból még a darvakat is hallani lehet. Nagyon szép jelenet.

Magdi, ha érdekel, melyikük van itt, nézd meg ilyenkor a Loodus-os fórumot (Toni megadta pár hete a címét). Ők valahogy meg tudják különböztetni a két fiókát (néha vitatkoznak azért rajta), többek között arról, hogy a nagy még kisebb korukban alaposan megrágcsálta a kicsi farktollait, és az most is látszik. Szóval az ép farkú a nagy, a megrágcsált farkú a kicsi. És még angolul sem kell tudnod hozzá, mert elég, ha látod, melyiküket emlegetik az adott időpontnál: a nagyot Robisnak nevezik, a kicsit Vilnisnek.

Igazán nincs mit Hajnalmadár, örömmel!

De jó lenne ha én is meg tudnám különböztetni a két sasfiókát! Persze mindkettőjük szeretem, de a kicsi tényleg különösen belopta magát a szívembe már pici korában, amikor annyit aggódtunk érte.

Most is itt volt az egyik gyerek, és a másik hangját is hallani lehetett. Közben elkezdett esni az eső.

Jaj de aranyos képek, Magdi! Köszönjük szépen!

A Loodus szerint a kedvenced volt itt, a kisebbik fióka.

Óriási sipákolás közepette megérkezett az egyik gyerek is, de már későn. Sokáig várakozott a mama, de mivel nem jöttek a gyerekek, végül teljes egészében megette a halat ő.

Most itt pihenget a fészekben.

Vendég van a fészekben.

Megérkezett a papasas egy hallal. Rögtön utána jött a mama is, de a gyerekek nem jöttek, úgy hogy a mami el is kezdte enni a halat.



Azért közben vár is, hátha mégis megérkeznek a kölykök.

Délután is itt pihengetett az egyik gyerek.

Jó nagy vihar van.