margo írta:
Pusi, nagyon tanulságos képsort tettél be a hortobágyi gyűrűzésről, remélem sokan megnézik.
Igen! Igy is lehet! Csak így lehet!(ne).
Érdekes ez a madár semmilyen ellenállást nem tanúsított, talán mert érezte azt a szeretet, ahogyan megközelítették őt az emberek, és nem úgy bántak vele, mint egy vágásra szánt tyúkkal, megjegyzem, talán még az is kegyesebb bánásmódban részesül, mint Koo, a gyűrűzéskor.
Ha az a módszer amit Koo gyűrűzésekor alkalmaztak, elfogadható kategóriába esik, akkor itt nagyon nagy bajok vannak, és változásra nem nagyon számíthatunk, vagy az a szakember aki ezt nyilatkozta csak védte a mundér becsületét. Lelke rajta.
És még valami, ha ez a kamerák előtt megengedett, és elfogadható, akkor vannak elképzeléseim, mi zajlik ott ahol nincsenek kamerák.
A gond az, hogy harcolni csak úgy lehet, ha szövetségeseket találsz magadnak, és minimum az kell hozzá hogy legalább egy a másik földrészen élő sas szakértő is neked adjon igazat.
Mivel azonban ez nem így történt, illetve egy szakértő sem akadt aki súlyosan elitélte volna a történteket, így az amerikai szakértő véleményének hatására elcsendesedtek a hangok mindkét fórumon. Nem hiszem hogy a mundér becsületét védte volna Amerikában egy finn gyűrűzéssel kapcsolatban, szerintem sajnos neki valóban ez volt a véleménye, amit gondolom sokan el is fogadtak, mivel Amerika egy nagy sasos ország. Mint a mellékelt ábra mutatja a magyar gyűrűző kollegák sem vállalták fel, hogy véleményt mondjanak, vagy kritikát gyakoroljanak. Így tehát a megkezdett harc szakmai támogatás nélkül maradt, és lényegében ezért nem születtek nagyobb eredmények.
Persze ha belegondolok itt igazából maga a fészek megközelitésnek a módja volt a hibás, és az adott módszer (létra odatámasztása) alkalmazása mellett a gyűrűző másképp ki sem tudta volna emelni a madarat, úgy hogy egyensúlyát ne veszítse el, vagy pedig kárt ne tegyen a fészekben. Más a helyzet az olyan fészkek esetén, ahol oldalt tartó ágak vannak, amelyek megtartják a fára felmászó emberek súlyát, és amelyekhez tudják rögzíteni magukat, úgy hogy mindkét kezük szabadon marad, és be tudnak hajolni a fészekbe. Szintén más a helyzet ha a fészek olyan szerkezetű, hogy elbírja a gyűrűző súlyát, és az még bele is léphet, és a fészekben tudja elvégezni a gyűrűzést. Ez a fészek azonban egy laza szerkezetű ágakból összerakott fészek, amelyik nem alkalmas arra, hogy elviselje egy belelépő ember súlyát.
Így tehát egyik megszokott módszer sem volt alkalmazható. Szerintem a madarak finom, és sima kiemelését a fészekből csak egy kosaras darus kocsiból lehett volna megoldani, ennek költségeit viszont valószínű hogy senki sem lett volna hajlandó viselni. Ebből számomra az következik, hogy mivel egyszerű eszközök használatával az ilyen fészkek megközelítése veszélyeket rejt magában, és sérüléseket okozhat mint a fészeknek, mint a lakóinak, ilyen esetekben, ha nem áll rendelkezésre a drágábbik módszer, amivel a fészek érintése nélkül is kiemelhetők a madarak a fészekből, akkor el kell tekinteni ezeknél a fészekeknél magától a gyűrűzéstől, és nem kell azt mindáron erőszakosan is végrehajtani. Valószínűleg hasonló okokból nem gyűrűzték meg a szintén bekamerázott skót halászsas fiókákat sem.