Tag (6949) |
|
Csatlakozott: 2008 dec. 07 21:06
Id:201792(N)
|
A MAVIR által kihelyezett kerecsensólyom költődobozok véleményünk szerint veszélyt jelentenek a kirepülő fiókák számára! II. 2013.07.14.A MAVIR ez elmúlt években a LIFE1 és LIFE2 úniós projektek kertében több száz alumínium fészekdobozt helyezett ki a távvezetékek tartó oszlopira. Ugyanezekből a típusú fészekdobozokból kihelyezésre került több száz a szomszédos országokban is. Úgy látjuk hogy ezek a fészekdobozok a webkamera előtt látottak és az eltérő nemzetközi gyakorlat alapján veszélyt jelenthetnek a kirepülő kerecsenfiókák számára!Amiért ezzel a témával továbbra is foglalkoznunk kell, annak ok az hogy a MAVIR hivatalos FB oldalán a felháborodott közvéleményt hülyének néző, inkább dilettáns mint szakmainak nevezhető alábbi tájékoztatás jelent meg a fenti témában: MAVIR tájékoztatás a FB-on" A közösségi portálon Bíborka kirepülését követően több hozzászóló is felvetette a kifutó telepítését a műfészek elé. Természetesen a madárvédelmi szakembereknek is az a célja, hogy minél több egészséges fiatal ragadozó madár repülhessen ki a fészekből, és minél kevesebb madár pusztuljon el a kirepülést követően.
Ugyanakkor figyelembe kell vennünk azt is, hogy a műfészek nem keltető, madárkórház, vadaspark adta lehetőségeket helyettesítenek, hanem a természet adta lehetőségeknek próbálnak megfelelni (sziklaperemek, holló és varjúfészkek, fagyöngyre fészkelés adta lehetőségek stb.). A szakembereknek törekedniük kell arra, hogy a műfészkek a madarak számára alternatívát jelentsenek a fészkeléshez, de ez ne járjon olyan előnyökkel, ami miatt a természetes fészkelő helyeiket feladnák az oszlopokon adottakért. (Jelenleg a kerecsenállománynak több mint kétharmada költ távvezetékoszlopokon.)
Figyelembe kell venni azt is, hogy a nagyfeszültségű távvezetékoszlopokon, a műfészek környezetében több száz kilovoltos távvezetékek biztosítják az energia ellátását, melynek vannak biztonsági követelményeik. A távvezetékek környezetében már az is nagy előrelépés, hogy sikerült olyan standard műfészket kialakítani, melyet úgy a madárvédelmi, mint a villamos energia ipar szakemberei biztonságosnak tartanak.
Végül nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a kifutók is véget érnének valahol és a fiatalok azoknak is a széléig másznának ki, és annak a széléről tennék meg az első repülést, mely ugyanolyan veszélyekkel járna, mint a jelenlegi esetben, ahol a keresztvasról, vagy a fészek pereméről indul el első repülésére." Még egy laikus is tudja, és ehhez nem kell ornitológusnak lenni:
- Meglehetősen dilettáns dolog ezt az alumínium dobozt egy természetes varjúfészekhez hasonlítani, és még nagyon durva csúsztatással sem állítható róla, hogy a természet adta lehetőségeknek próbált megfelelni. - A természetes fészkek fedetlenek, és ezekben a fészekeben a fióka ki tudja tárnia szárnyait, és felfelé is tud ugrani, így gyakorlással fel tud készülni a repülésre. - A külföldi gyakorlatban a fedett fészekdobozok elé, ahol nincs a fészekdoboz előtt egy párkány, kifutót készítenek, pontosan azért hogy a fiókák a repülés előtt tudjanak gyakorolni, tudják erősíteni a repüléshez szükséges mellizmaikat, és a gyakorlással tudják csökkenteni a test súlyukat, majd kellő gyakorlás után saját elhatározásukból elindulva repüljenek ki a fészekből. - Még egy laikus is tudja, hogy a természet úgy alkotta meg a madárfiókákat, hogy kirepülésük előtt néhány héttel elkezdenek gyakorolni, és csak utána hagyják el a fészket. Önök pontosan a természet adta lehetőséggel mentek szembe, amikor a zárt fészekdobozba zárt fiókákat megfosztották ettől a természetben adott lehetőségtől. - A laikusok is tudják, hogy a szülők, amikor kiválasztják a fészkelőhelyet nem képesek azt mérlegelni, hogy a kifutó majdan előnyt fog jelenteni a kirepülő fiókák számára, tehát nem befolyásolja a rács a szülők fészekválasztását sem előnyösen, sem hátrányosan. Viszont pont ebben a mondatban adtak igazat a közvéleménynek azzal, hogy elismerték, hogy mégis csak előnyt jelentene a rács. Még ha el is fogadjuk ezt az érvelést, hogy ne jelentsen előnyt, de ne jelentsen hátrányt sem a természetes fészekhez képest. - A kifutók is véget érnek valahol kezdetű mondatból pedig egyértelműen csak az derül ki, hogy Önök teljesen hülyének nézik még a "laikus" közönséget is. A laikus közönség már évek óta nézi a hasonló külföldi webkamerákat, és azt látja, hogy a gyakorló fióka kimegy ugyan a rács szélére, gyakorol, mert van rá tere és lehetősége, nem esik le, hanem a gyakorlás végén visszatogyog, vagy ugrik a fészekdobozba. Idézem az egyik "laikus" hozzászólást, ami talán nagyon jól összefoglalja a lényeget: "Azt hiszik ott az MME-nél és a Mavirnál, hogyha megtennék és felszerelnék a fészkek elé a rácsot, azzal csökkenne a presztizsük, mert ezzel akarva akaratlanul beismernék, hogy ez így jelenleg nem megfelelő a biztonságos gyakorláshoz és kirepüléshez, és ezért csak tolják és tolják a félrevezető szakszövegeket és erőszakolják rá a tömegekre a bizonyítékokat, ami persze fabatkát sem ér annak, aki kicsit is nyitva tartja a szemét. Persze sokan megtéveszthetők, ez kétségtelen, nem is sejtik azonban, hogy ha meghajolnának a tények előtt és változtatnának, akkor még nőnének is az emberek szemében, mert való igaz, hogy beismerni a hibát, az emberi nagyságra vall, ahhoz már egy bizonyos morális szintet el kell érni, sajnos ennek sokan híján vannak még, és a köz hozzájárulása az egyesület működéséhez azért nem kis dolog ám... az 1%ot tekintve. Pedig szerintem sokan azt mondanák a változtatásokat látván,hogy ...igen, ott valóban madárbarát emberek dolgoznak, akiknek az a fontos, hogy a szárnyasok biztonságban nőjenek fel és repüljenek ki, de sajnos valami hiba van az ottani emberkék fejében, túl sok az ego és a gőg és a csakazértis.
_________________ "Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki errõl nem tud, és megvalósítja." (Albert Einstein)
|
|