Már itt is van a kis vörös vércse pár. A kabasólymokat én nem láttam még az idén.

Nekem is azon jár az agyam, hogy szegény kis madárkáink mit érezhetnek most, amikor ők annyi kitartással őrizgették a tojáskáikat, és most egyszer csak eltűnt mind.

Nekem nagyon a szívemhez nőttek ezek a madarak, hiszen velük kezdtem a kameranézést.

Árva a kis dobozkájuk. Vajon ők hogy élik meg?

Drágaságok!

Szegény sólymocskáink keresik a tojáskáikat.

Mégis megvan mind az öt tojás.

Kétszer nem utaznak le, az biztos. Holnap mennek, és meg fogják vizsgáltatni a tojásokat.
Szerintem a sólymok lökhették ki a hiányzó tojást.

Lehet, hogy mintát vettek.

Egy tojással kevesebb van. Hova lett vajon? Csak holnapra tervezik a tojások kivételét a fészekből.

Május 19-én tervezik elvenni a tojásokat.

Nagyika, ha megnyitod a kamerát, és lefele görgetsz a kamerakép alatti szöveghez, ott írják.

Valahol olvastam, de most nem találom, hogy hétfőn kiveszik a záptojikat.
Éppen ideje lenne.

Érthetetlen, mert hallani kellene a fióka szívdobogását a tojásban. Némelyik madár azonnal eldönti azt is, hogy nem jó a tojás, vagy nem az övé. Nem hiszem, hogy valaha megtudjuk.

Az biztos, hogy leesne az állunk!!! De mivel magyarázható ezeknek a madaraknak a kitartása???

Leesne az állunk, ha egyszer csak kikelnének a fiókák. De ez teljesen kizárt.

Istenem, hát mi tartja a lelket, a kitartást még mindig ezekben a madárkákban????

Talán most.

Nem értem őket.

A kis vörös vércse nagyon kerülgeti a fészket.



De visszajött a kerecsensólymunk.

Ha így haladunk, jövőre nem is kell nekik tojni.

Elromlott az időérzékük!

A szívem megszakad, amikor erre a fészekre ránézek. Már nem tudom miben reménykedek. Talán abban, hogy hátha még csinálnak legalább egy új tojáskát.