Márton Vlad András a new video vett fel ebbe az albumba: „Macus és Szofi 2019”.
Tegnap, 11:05 ·
Szofival jóban vagyunk

Amit Szofiról tudni kell: ő kertünkben költő gólyapárból a tojó. Korosabb madár, vadmadar, aki 2017-ben költözött be hozzánk, állt párba a kertünkben élő sérült, így repülni alig tudó hím gólyával. Minden augusztus végén itthagy minket, elvonul Afrikába, hogy idegeskedhessünk a következő év áprilisának végéig, míg vissza nem tér.
Az elmúlt három évben fokozatosan fogadott a bizalmába, okos madár, rájött, hogy nem bántuk, sőt segítjük.
Tippem szerint huszonéves is elmúlt már, lábain látszik, nem mai csirke. Korábbi párját elveszthette, vagy egy fiatalabb, erősebb tojó elűzhette egy fészekharcban (bár ezt kétlem, mert igen harcias, vérmes egy némber, úgy ver el minden felbukkanó idegen tojót a környékről, hogy csak füstöl).
Szerintem megbecsüli, hogy életében ilyen könnyű költései nem voltak, mint itt. Táplálék maximum van, biztonság. Nem is volt "szelektálás", minden fiókája hatalmasra, erősre felnőtt.
Egy jó hét múlva ez a három (2-1 azaz két him, egy tojó) is kirepül. Aztán csodálhatom, ahogy Szofi légiakrobatikára, harci cselekre, kifordulásokra, trükkökre, no és termikelni tanítja majd ifjoncokat....., és retteghetek, hogy hol csapja őket agyon, nyomoritja meg az áram az E-ON valamelyik szigeteletlen középfeszültségű oszlopán.....
....mert Zokni halála után a népharag hatására az E-ON megcsinálta a dömösi oszlopokat, de 2km-en belül - s ez gólyaszemmel ugrásnyi távolság - BÁRMILYEN irányba indulva akad gyilkos oszlop. (tavaly a pilismaróti fekete gólyák közül egyet Dömös és Pilismarót közti réten álló oszlop ölt meg)
Aztán mindhárom idei fióka megtanul önállóan sáskát fogni, kaját keresni, biztonsággal repülni, landolni...... És egy hónap múlva, sőt hamarabb huss......, elindulnak Afrikába, ahogy Szofi, az anyjuk is.
2018-ban Aug/16-án, 2017-ben Aug/18-án indult el Szofi.
Olyan hamar elrepül az a 4 hónap, amit itt van..., csak az előbb, Április 23-an jött.
Szó mint száz...., Szofi már családtag, része a mi "diliházunknak". Okos, cuki...., válogatós, finnyás. Imádom
https://www.facebook.com/marton.vlad.an ... 401812133/