Ez egy kicsit nehezebb, de kovetkezo lepeskent meg lehet probalni.
2010 november 17., szerda 00:00
Microsoft Photo Story 3 letöltése ingyen - Izgalmas, figyelemfelkeltő videók fényképekből Microsoft Photo Story 3 letöltése ingyen - Izgalmas, figyelemfelkeltő videók fényképekből
A Photo Story egy ingyenesen letölthető szoftver, amelyben fényképei mozgatásával és nagyításával érdekes mozgóképet készíthet, emellett feliratokat, zenét és kísérőszöveget adhat a képekhez...
A Photo Story használata közvetlenebbé teszi mind a tanárok, mind a diákok előadásait. Ha földrajzot tanít, vetítsen le néhány térképet, fényképet az adott országról vagy tájegységről. Történelemórákra keressen képet történelmi személyekről, iratokról, épületekről, mutasson be állatokat, növényeket biológiából.
Az eredmény: egy pár perces videó levetítésével diákjai könnyebben ráhangolódnak az órára, és nagyobb érdeklődéssel fogadják a tananyagot. A Photo Storyval tanulói is lelkesedéssel fognak felkészülni kiselőadásaikra.
A programmal készített videókkal színvonalasabbá teheti az iskolai rendezvényeket, ünnepélyeket. Ha diákjai filmet állítanak össze szalagavatójukra az osztály képeiből, annak garantált sikere lesz.
Használat
Nyissa meg a Start menüben a Photo Story 3 for Windowst. A program egy varázslóhoz hasonlóan végigvezeti a filmkészítés lépésein:
1. Első lépésként hozzon létre egy új történetet, majd kattintson a Tovább gombra. A program felajánlja a képek körüli fekete keret eltávolítását. Érdemes ezt a funkciót átugrani, mert gyakorlatban nem annyira zavaró a fekete keret. Ha mégis zavarja, később bármikor visszatérhet erre az oldalra.
2. Adja hozzá lejátszani kívánt fényképeit. Ezt megteheti a Képek importálása gombra kattintva, vagy egyszerűen húzza a képeket a Saját gépből a Photo Story ablakába.
3. Ha címet szeretne hozzáadni a képekhez, ezen az oldalon teheti meg. Effektusokat is választhat a kép alatti legördülő menüre kattintva. Érdemes effektussal ellátni azokat a képeket, amelyekhez címet rendel, így a felirat olvasható lesz.
4. A negyedik oldalon talán a legizgalmasabb funkciók találhatók. Kattintson az Előnézet… gombra filmjének megtekintéséhez. Ha módosítani szeretné valamelyik képen a mozgás kezdő és végpontját, kattintson a Mozgás testreszabása… gombra. Helyezzen pipát A mozgás kezdő és befejező pozíciójának megadása felirathoz, majd állítsa be a kívánt mozgást. Nagyon izgalmas lehet, ha egy nagy felbontású képen először egy részletet mutat meg, majd fokozatosan távolodik, hogy az egész kép látszódjon.
Bemutathatja így egy város elhelyezkedését egy országban vagy egy fontos személyt egy csoportképen. Ugyanezen az oldalon beállíthatja, hogy milyen hosszan jelenjen meg az adott kép. Ha figyelemfelkeltő videót akar készíteni, állítsa az időtartamokat rövidebbre, míg komolyabb eseményeken, például egy ünnepély díszleteként felhasználva állítsa hosszúra a képek megjelenítését, így azok nem vonják el a nézők figyelmét a szereplőkről.
Letöltés és telepítés
A program letöltéséhez látogasson el a
http://www.microsoft.com/hun oldalra, és a keresésbe írja be: Photo Story. Az első találatra kattintva eljuthat a program letöltőoldalára.
Microsoft Photo Story 3 letöltése ingyen - Izgalmas, figyelemfelkeltő videók fényképekből
Egy mikrofon segítségével kísérőszöveget adhat képeihez. Mondja el azt, amit órán elmondana a képről. A felvétel előnye, hogy az órán a legprecízebb megfogalmazást hallhatják a diákok. A PhotoStory emellett a felvétel hosszához igazítja a képek megjelenítését, így minden kép annyi ideig látható, amennyi időt Ön is rászánt, és nem kell azokat kézzel beállítani. Ha szeretne, készíthet jegyzetet a képekhez.
Ezután kattintson a piros Felvétel gombra A kísérő szöveg elmondása közben kattintson sorban a képekre. Ha valamelyik képnél elrontotta szövegét, kattintson a Kísérőszöveg törlése gombra , és indítsa újra a felvételt az adott képtől.
5. A következő oldalon zenét adhat filmjéhez. Válassza ki azt a képet, ahonnan indítani kívánja a zenét, és kattintson a Zene kiválasztása vagy Zene létrehozása gombra. Ha kísérőszöveget vett fel képeihez, érdemes csökkenteni a zene hangerejét.
6. Az utolsó oldalon elmentheti elkészült filmjét. Ha projektjét esetleg később módosítani kívánja, vagy más formátumba menteni, kattintson a Projekt mentése gombra.
Microsoft Photo Story 3 letöltése ingyen - Izgalmas, figyelemfelkeltő videók fényképekből
Miben más, mint a Movie Maker?
A Windows Live Movie Makerben lehetősége van videókat is a történethez adni, többféle hatással láthatja el a címeket és feliratokat, valamint a program támogatja a szélesvásznú és nagy felbontású videók mentését. A Photo Story előnye a Movie Makerrel szemben viszont az, hogy teljes mértékben beállíthatja a kezdő és befejező pozíciókat, így a képeken jobban kiemelhet részleteket.
A Photo Story ban ezenfelül felhasználóbarát módon adhat narrációt a képekhez, akár zenével együtt is. A Photo Storyval készített videókat összefűzheti más képekkel és videókkal a Windows Live Movie Makerben.